Lisa Janeck

Nagyon sokat gondolkodtam, hogy írjak-e arról a szomorúságról, ami családunkat érte, de végül úgy döntöttem írok. Nem illik egy babablogba egy ilyen téma, de mivel már a fél hetünket a gyászos napok töltik be, nem vagyok képes más vidám dologról írni, nem telik el egy perc, hogy ne arra gondoljak ami történt. Tragédia, ami megmagyarázhatatlan, ami hatalmas fájdalom. Csilla férje Jancsi hirtelen meghalt. Leírni és kimondani is szőrnyű. 35 évesen, nem tudni pontosan miért és hogyan, de elment. Itt hagyott maga mögött egy fiatal feleséget és egy alig 2,5 éves kislányt Kittyt, akit úgy imádott, jobban mint bárki mást a világon. Csupa szív ember volt, aki mindenki kérésére azonnal ugrott, hogy boldoggá tegye szeretteit. A kislánya a mindene, minden mondatában valamely módon róla beszélt. Nagyon büszke volt a kis Kittyre, minden percét vele töltötte volna. Óriás és feldolgozhatatlan fájdalom ilyen fiatalon elveszíteni párunkat, belegondolni is rossz, azonnal libabőrös leszek. Minden ami körülveszi Csillát csak Őrá emlékeztethet, a lakás, annak minden sarka, a hálószoba, az étkező, a gyerek melynek arcából sugárzik apja vonásai. Én nem tudom megérteni miért történhetett ez, iszonyú fájdalom lehet, amit az ember még ellenségének sem kívánhat. Pedig ez a VALÓS ÉLET. Nem mindig szép, nem mindig boldog, jönnek fájdalmas és gyötrelmes napok, amiket túl kell élni és át kell vészelni, hogy ettől erősebbek legyünk. Hihetetlen, de ez a balga ember, mindent kibír.

Sokat gondolkodtam, hogy hogyan tudnék elmenni a temetésre, de végül feladtam. 40 fokban, 3 és fél hónapos kisbabával, 10-12 órás útat megtenni egyszerűen embertelenség lenne a gyerekkel szemben. Repülőút is sajnos kb ugyanannyi időben, maximum 2 nap alatt lehetne ezt megoldani, de ez gyorsan jött, nem tudtunk felkészülni rá. Csilla ezt biztosan megérti. Minden gondolatom ott van velük, és kiáltom feléjük, hogy ezt a tragédiát át kell vészelni és remélni kell, hinni kell, hogy jön még szebb jövő, még ha most ez messze nem látszik. Talpra kell állni, meg kell erősödni, mert a Kittynek szüksége van egy magabiztos boldog anyára, aki tovább viseli gondját. Szerencsére a kis családot rengeteg jó ember veszi körül, segíteni fognak kiszállni ebből a gödörből. Csak hinni kell benne, hogy sikerülni fog.

A 3 napos hétvégén Szilvásváradon voltunk Veronikáékkal. Egy apcsit béreltünk és 3 gyerekkel nekivágtunk a “pihenésnek”. Bár pihenésnek nem mondhatjuk a 3 gyerekes hétvégét, de legalább kirándultunk és jól éreztük magunkat. Főztek ránk, nagyokat ettünk és kirándultunk. Veronika meg Én felváltva etettük a gyerekeket az autóban, vagy ahol ért bennünket az etetés időpontja. Egészen jól ment minden. Az esti altatások nehezebbek voltak, mert egymást ébresztgették a csöppségek, de túléltük. Minden este után lecsúszott egy-két pohár bor, hogy  oldjuk a feszültséget. Voltunk Lillafüreden és a fátyol vízesésnél és még egy kis wellness is kijutott nekünk. Magunkra kötöztük a gyerkőcöket és nekivágtunk az erdőnek, vagy felváltva vigyáztunk a gyerekekre és így wellnesseztünk. Újabb perspektíváját láthattuk a “pihenésnek” / kikapcsolódásnak, és ezt nagyon élveztük.

Dancing on the lap from Kinga Egyed on Vimeo.

Der Umzug ins neue Haus hat sich als ganz schöne Tortour rausgestellt. Mit Streichen, Boden verlegen und Sachen von der Népfürdő utca in die Táro utca räumen ist es noch lange nicht getan. Aber seit 1,5 Wochen wohnen wir zumindest schon im neuen Haus und es gefällt uns super. Ein Abschiedsbild aus der Népfürdő utca folgt bald.

Nunja, nachdem wir ein grosses Räumungswochenende hatten und alles in die Táro utca gepackt haben (Die Garage is/war komplett voll) sind wir jetzt dabei langsam aber sicher für alles den richtigen Platz zu finden und zu schauen wo wir was am besten unterbringen können. Als wir eingezogen sind war eigentlich nur das Obergeschoss fertig, das Bett stand irgendwo mitten im Raum zwischen unaufgebauten Schränken und ausgehängten Türen. Mittlerweile sind die Schränke aufgebaut, an die richtige Stelle verfrachtet, das Bett steht da wo es hingehört und die Türen sind auch wieder drin.

Derzeit sind wir dabei das Wohnzimmer zu parkettieren was eventuell heute fertig wird (Danke Peter!) und Keller und Treppenhaus zu streichen. Dann sind die gröbsten Dinge erledigt und wir können uns kleineren aber nicht unwichtigeren Dingen widmen wie zum Beispiel die Bücherregale im Wohnzimmer fertigzustellen und mit den Büchern zu bepacken, ein Sofa kaufen und im Wohnzimmer aufstellen, Regale an die Wände zu hängen und endlich all die ganzen Sachen aus der Garage an die dafür vorgesehenen Plätze zu bringen und einzuräumen.

Es war ein sehr steiniger Weg. Kinga meinte gestern zu mir das wir bereits 5 Wochen am Haus arbeiten, mir kommt es erst vor wie 3 Wochen obwohl als ich Urlaub hatte kam es mir wie 3 Monate vor. Auch der Weg der noch kommt wird hart, denn Kinga kann mit ihrem Bauch immer weniger machen, ich bin auf der Arbeit, mein Vater der zur Zeit aushilft und arkett verlegt ist nächste Woche auch wieder da und Kingas Mutter wird auch irgendwann wieder abreisen. Aber wir schaffen das schon bevor Lisa geboren wird!

the proud parents