Lisa Janeck

Ich habe lange nichts mehr von mir hören lassen weil wir mitten in der Renovierung des Hauses stecken. Wer das Haus kennt und weiss wie es vorher aussah wird es wohl jetzt schon nicht mehr wiedererkennen. Von Donnerstag bis gestern (Dienstag) hatte ich “Urlaub” und habe zusammen mit Kinga, ihrem Vater, meinen Eltern, den Flisen Jungs, Orsi & Pedro und noch anderen fleissigen Helferlein das Haus in Schwung gebracht.

Die Fliesenjungs haben im kompletten Haus (ausser Dachboden und Keller) die Fliesen rausgerissen, sprich danah sah es schon aus wie ein Rohbau. Danach haben wir dann in den meisten Zimmern die Tapete von den Wänden gerissen, denn dank des amerikanischen Geschmacks hatten wir in jedem Zimmer wunderbare Verzierungen und anderen Schnickschnack. Danach hat Kingas fleissiger Vater fast die kompletten Wände neu verputzt während die anderen angefangen haben zu streichen und weitere Wände von den hässlichen Streifen zu entfernen.

Später als Lisas Zimmer, sowie das Gästezimmer fertig gestrichen waren haben mein Vater und ich dort Parkett verlegt, bzw Laminat. Diese beiden Zimmer sind jetzt komplett fertig, mit Leisten und allem drum und dran. In unserem Schlafzimmer muss ich noch die Leisten anbringen.

Das obere Bad und der Flur werden noch in dieser Woche fertiggestellt, das untere Bad und der Flur wohl erst Anfang nächster Woche. Am Ende der Woche (morgen glaub ich) kommt dann noch der Kerl der die Küche wieder in Ordnung bringt und dann ist schonmal ein weiterer grosser Schritt getan. Fehlt noch das Wohnzimmer in dem wir Laminat verlegen müssen, immerhin sind das über 30qm die gemacht werden müssen. Ein paar andere Zimmer werden noch gestrichen und auch der Keller bzw die Garage.

Am Freitag werde ich nach Deutschland fliegen und zusammen mit meinem Vater einige übergebliebene Sachen aus Deutschland holen und hoffentlich Sonntag bereits die grössten Teile aus der Wohnung (Schränke, Bett, Komoden etc) holen. Damit dürfte dann auch der Grossteil des eigentlichen Umzugs getan sein. Wir müssen dann noch ein paar kleinere Sachen aus der Wohnung holen und fertig.

Für den “kostenlosen Fitness Sonntag” (Kisten schleppen, Treppen laufen) müssen wir jetzt noch ein paar fleissige und starke Kerle zusammentrommeln die uns helfen die ganzen Sachen von der Népfürdő utca 21/Dénes in die Taro utca 22-24/5 zu fahren. Dafür gibts dann ein Grillabend auf dem neuen Grill den ich frühzeitig zum Geburtstag bekommen habe. Den Geburtstag möchte ich übrigens im neuen Haus feiern, ob zu zweit (Zwei ein Halb) oder mit anderen ist mir egal. Ich bin mir sicher wir schaffen das!

Már több mint egy hete erre sem jártam. Ez nagyon nem szép dolog, kifogások vannak de minek is?

Házfelújításba fogtunk és egy kicsit nagyobbra sikerült mint terveztük. Csak festést, burkolat cserét és parkettázást szerettünk volna. Igen ám de burkolat csere nincs vizes munkálatok nélkül, vizes munkálatok közben természetszerű, hogy elromlanak dolgok, mint például a fűtés és sorolhatnám. Tehát beállt egy hete a 12 órás műszak: reggeltől estig dolgozunk a házban. 8 hónapos terhesen gyönyörűen festek és takarítok. Kicsit zavarja is a lelkemet, nehogy Lisának valamilyen baja legyen … sosem fogom magamnak megbocsátani. Matthias szabit vett ki egy hétre, ma ment vissza először és mondta is, hogy végre most kipihenheti a szabadság fáradalmait a munkahelyen. Tényleg rengeteget dolgozott a papájával együtt. Ők csinálták a teljes parkettázást és villanyszerelést a házban. Segítségünk van dögivel, Matthias szülei, apukám és hugomék. Szóval isteni jó család vagyunk. Haladás van, de még nincs vége. Lisa szobája készen van. Narancssárga színű, parkettával. Csak a gyerekbútor hiányzik belőle. Idővel az is meglesz. Hétvégén megpróbálunk átköltözni. Érdekes menet lesz. Ma elkezdem a pakolászást. Matthias szülei visszamentek Németországba, kicsit talán felszusszanás is nekem, mert a vendégsereg ellátása sem kis feladat. De tényleg rengeteget segítettek. Nélkülük és főleg APU nélkül nem ment volna, ez tuti. Apu halálra dolgozza magát, nem bírja abbahagyni egy percig sem a munkálatokat: javítja a falakat, glettel, csíszol, fest, polcokat épít, szóval rengeteget dolgozik. Sosem fogjuk tudni meghálálni neki …

Akárhogy is számolom, kevesebb mint 50 nap múlva találkozunk Lisával. Ez egy elképzelhetetlen pillanat számomra, de a várakozás egyre nehezebb és egyre izgatottabb is vagyok. Alig várom

Tegnap amikor hazatértem kisírt szemmel a XIII. kerületi anyakönyvi hivatalból, az volt a fejemben, hogy azonnal felhívok egy újságírót, hogy elmeséljem nekik azt, hogy hogyan bánnak a magyar törvények és hivatalnokok az itt élő és adozó külföldi állampolgárokkal. Egyszerűen felháborító és kiborító.

Mint tudjuk Matyi német, Én pedig román állampolgárok vagyunk. Mindketten itt élünk és adózunk Magyarországon már egy jó ideje. Az Én állampolgársági igényemet már többször visszautasították - formai hibákra hivatkozva - így feladtam, hogy egyszer magyar állampolgár legyek. Azt gondoltam, hogy semmit sem vesztek, ha nem vagyok magyar állampolgár, csupán annyit, hogy nem szavazhatok, de hát ez igazán nem érdekel, úgy sem tudnám, hogy a rossz és rosszabb közül melyiket válasszam. Igy történt az, hogy mi külföldiek Mo-n kívánjuk világra hozni Lisánkat, akinek kiderült, hogy a magyar állam nem ad állampolgárságot, csupán ismeretlen állampolgárként jegyzik majd be. De ahhoz, hogy apja nevét viselhesse - azaz Janeck - apasági nyiltkozatra van szükség. Tehát első lépésként apasági nyiltkozatot kell tennünk, majd ezek után az anyakönyvvezető kiállítja az ismeretlen állampolgárságot igazoló anyakönyvet. Mi elmentünk a német nagykövetségre és csináltattunk apasági nyiltkozatot, amivel tegnap besétáltam az anyakönyvvezetőhöz, hogy megkérdezzem tőle, hogy ennek fordításával megoldottuk-e az apasági nyilatkozatot. Persze kiderült, hogy az eddigi munkánk falra hányt borsó a magyar törvények szerint. A magyar törvények nem fogadják el a külföldi apasági nyilatkozatot. Újra kell csinálni az egész tortúrát. És mi magyarok, románok és németek az Európai Unióban élünk, de egymás dokumentumait nem fogadjuk el. EZ A FELHÁBORITÓ! Ezért kezdjük az elejéről: Erdélyben kikért családi állapotomat igazoló okiratom lejárt, mert 30 napnál régebbi a doksi, ezért mehet ismét megcsináltatni a Román nagykövetségre. A dokitól kell újabb igazolás, ami igazolja, hogy mikor fogant Lisa és akkor tolmáccsal (mert szerintünk nem beszéljük a magyar nyelvet) megjelenhetünk a hivatalban ismételten apasági nyilatkozatot tenni. Szép nem????

A gond az, hogy ezt nem lehet megúszni. Ha nincs anyakönyve Lisának, semmilyen további szolgáltatást nem vehet igénybe, mint például orvosi ellátás, ami létfontosságú az első időkben, majd útlevél, stb. Szóval végig kell csinálnunk. Itt a másik indok, hogy miért nem szabad Lisa drágám korábban érkezned. Anyádnak még van dolga dögivel.

Ez a magyar bürokrácia. Ha valaki egyszer ezzel az esettel már talákozott vagy találkozni fog, azzal szívesen elbeszélgetnék. Tudom nem hétköznapi külföldinek lenni egy országban, ahol házasságban sem élsz és gyereket vársz, de azért ez semmivel nem szabadna többnek lennie, mint egy magyar állampolgár számára, hisz EU-ban élünk. Na de mindegy. Ezért sírtam tegnap pirosra szemeimet, majd rájöttem, hogy hasznontalan. Csak Lisának ártok. Bocsánatot is kértem érte.

Azt gondoltam, hogy azzal, hogy abbahagyom a munkámat annyira sok szabadidőm lesz, hogy nem fogok tudni mit kezdeni vele. Ehhez képest arra sincs időm, hogy blogot írjak. Mentségemre szóljon, elkezdtük a ház felújítási projektet, ami nem kis feladat. Reggel 6-tól talpon vagyunk és estig haza sem jövünk. Intézkedek a hivatalokban, kiosztom a munkásokat majd este beszerezzük az anyagokat a következő napra. És költjük a sok nem létező pénzt. Eddig még csak romboltunk, holnaptól építünk. Burkolat, festés, parkettázás. És jön vasárnap apukám, aki szerintem sok terhet le fog venni a vállamról. Ez kell nekem most, mert félek, hogy megerőltetem magam és Lisa hamarabb fog érkezni, mint ahogy egészséges lenne.
Pénteken megnéztük Lisát, nagyot nőtt az utóbbi időben. Most már másfél kiló. Szép darab. Mindent jónak talált a doki, csupán leszidott, hogy úton vagyok a hízás fele, így diétázzak. Most tartok a 31. héten és rajtam van 11kg. Én nem tartom soknak, de a doki igen, így most odafigyelek és nem eszek önfeledten. De megmutatom Lisa új képeit

Ezt a vizsgálatot azért is tartottam különlegesnek, mert Katival mentünk be a dokihoz, először találkoztak Dúla és Doki, amitől őszintén tartottam. De minden roppant jól sikerült. Megkérdeztem a dokit a fájdalomcsillapításról, aki valóban annyira szépen és őszintén beszélt róla, hogy Kati is megdícsérte a végén. Ő azt mondta, hogy jobb a természetnek engedni. Fel kell lélekben készülni az iszonyú fájdalomra, és akkor minden menni fog. A fájdalomcsillapítás lassítja a szülés folyamatát és kockázatos lehet. De mindezek mellett nem beszélt le róla. Én úgy döntöttem, hogy nem döntök előre. Felkészítem magam a legrosszabbra, aztán meglátjuk mit bírok. Amíg lehet megpróbálok türni. Azt mondják szép fájdalom. Majd meglátjuk. Az biztos gyönyörű, hogy látni fogjuk a csöppségünket!

Most megyek veszek egy kis ajzatkiegyenlítőt a Bauhaus-ban … majd jövök és írok még