Vendégsereg
Elérkezett a pillanat amikor a sterilitás zárlatát lazábbra fogtuk, így a “hozzánk tartozók” látogathatnak vagy akár haza is költözhetnek. Zsömike már egy hete közöttünk él. Végre, már nagyon hiányoltuk az öreglányt. Ő most már a tapasztalt nővér Lisa húga mellett. Úgy is viselkedik. Megfontolt, hozzá sem nyúl a picihez csak távolról szemléli és néha irigylő szemekkel figyeli, hogy a mami mennyit ölelgeti és tartja kézben a kis Lisát Ő helyette. Néz, inkább bámul bárgyú nagy szemeivel. A szívem szakad meg ilyenkor. De amint befejezzük a szoptatást vagy a Lisával való foglalkozást, azonnal az ölembe engedem, kiengesztelem, megsimogatom. Figyelembe kell venni, hogy Zsöminek ember lelke van: könnyedén megsértődik, hamar szívére vesz bármit sőt ezek után a testvéri irigység is felléphet nála … Ezért úgy kezeljük, akár az első gyerekünket. Pedig mi tudjuk, most Lisa lépett az első helyre.
Matthias szülei is eljöttek meglátogatni az unokát. Oma és Opa (Péter ezt kifejezetten rühelli :)) nagyon boldogak és csak bámulják a kis szépséget, nem tudnak betelni vele. Megint elhalmozták a kicsit ajándékokkal: ruhákkal, plüssállatokkal, mesekönyvekkel és még a barátaik és a nagyszülők is küldtek Lisának ajándékot. Csak győzzük tárolni ezt a sok “kacatot”. A legszebb ajándék a bonni Uroma ajándéka: elküldte Lisánk a saját első mesekönyvének a másolatát, nagyon kis helyes ajándék szerintem. A barátoktól kaptunk babyphone-t, ami kicsit enyhít a szabadságfokomban. Ha lefektetjük este Lisát, akkor le merek menni a nappaliba tévézni vagy olvasni, eddig ez nem így volt. Én maradtam mellette, mert nem mertem magára hagyni, hiszen a nappaliban már nem hallom mi történik a felső szinten. Köszönjük az Oma-Opa barátainak ezt az ajándékot. Danke schön für Babyfon.
A nagyszülők nagyon boldogak, nem tudnak betelni Lisával. Heide elhozta Matthias gyerekkori fényképalbumát. Kijelenthető, hogy Matthias bébifotói egy az egyben azonosak a Lisa jelenlegi képeivel. Elképesztő. Remélem ezt majd képekkel is tudom szemléltetni, ha szkennelő közelébe juthatok.
Holnap este a nagyszülők bébiszitterkednek, mi elmegyünk Matthiassal egy kicsit kirúgunk a hámból. Én sok teát iszok, Matthias remélem sok pálinkát - helyettem is.

























