Emma 1 éves

Szélsebesen telt el ez az egy év. Már a pici is 1 éves. Megállítanám az időt, de nem megy. Minden pillanat élvezetes, minden pillanat értékes.

Sokminden elmondható a mi kis Csöpke babánkról. Próbálom összeszedni gondolataimat, és annyi meg annyi dolog van, amit leírnék. Először is egy mászóbajnok. Mindennek a tetejére csimpaszkodik, mindent megmászik. Ha egy pillanatra magára hagyjuk, akkor biztosan az asztal tetején találjuk, vagy a kanapé karimáján, vagy a gyerekszobában a polcon. Még nagyobb esése nem volt, de mindig benne van a pakliba. Ilyenkor poharakra vadászik, hogy jól szétkenje vagy beöntögesse a poharak tartalmát az ágy mögé vagy az asztal lyukaiba vagy csak úgy a földre. Résen kell lenni. Aztán enni csak egyedül szeret. Ennek eredményeként minden maszatos nálunk. Szétkeni a kaját az asztalon, majd felnyalja azt, aztán befesti mégegyszer, majd belemarkol és tömi az arcába, és a végén a kezeit a hajában tisztítja. Minden evés után kijárna egy fürdés. Egyedül ácsorog, már két három lépés megtörténik, hogy egydül is sikerül, de alapvetően a mászást preferálja. Persze ha van felnőtt kéz a környéken, akkor azt is szívesen megragadja és azonnal sétára hívja. Cipőt, zoknit nem szereti, azonnal letépi magáról, de bármilyen kavicsos helyen mezitláb végigmegy. Kedvenc állata a kutya. Ha felébred első szava: vau-vau. Ezt már 2 hónapja nyomja. Mindenütt meghallja a kutya ugatást és azonnal barátságokat sző ismeretlen kutyákkal. Neki az a legjobb program, ha végigjárjuk a szomszét portákat és a kutyákat nézegetheti. Zsömi persze a kedvenc. Őt eteti a kezéből, gyömöszkéli és mindenét megvizsgálja. Ha Zsömi körülötte van, akkor szent a béke. Alapszókincse megvan: mama, papa, baba megy. Igaz, hogy tudatosan nem használja, de sokat mondogatja. Lisa nevét is néha kiejti, de még nem 100%-os az eredmény. Tapsol, csettint a szájával, bunorékokat fúj, köpköd. Ezeket a Lisától tanulja. Ugyanúgy nevet mint Lisa. Ha kedden rázendítenek, akkor ropog alattunk a padló. Megzabálom ilyenkor mindkettőt. Már szövetkeznek, “összekacsintanak”, nevetgélnek együtt, sőt játszanak is akár 10 percet. Már előfordult, hogy kiküldtek a szobából, hogy csak Ők akarnak együtt lenni. Imádják egymást. Lisa minden nap szétpuszilgatja reggelente a lábacskáit és hangsúlyozza, hogy Emmának van a legaranyosabb lába és Ő mennyire imádja. Emma pedig olyanokat visongat, amikor Lisát hazahozom a bölcsiből, hogy csak töredeznek az ablakok.

One thought on “Emma 1 éves”

  1. Pingback: Morris

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>