H1N1

November 3, 2009 - 11:06 pm

Mindenütt az folyik a csőből, hogy a H1N1 ellen oltasd be magad … erősen meg is marketingelik olyan példákkal, hogy “megint meghalt XY H1N1-ben”. Marketing számukra a beszaratással egyenlő. Nekem ez nem tetszik. Egyébként is elég bizonytalan vagyok a védőoltások hasznossága felől is, nemhogy most az új kampánnyal kapcsolatosan. Most tesztelik, hogy a H1N1 védőoltás 3 év alattiaknak megfelelő-e és ha igen, akkor elkezdik a bébik oltását is. A nagyon gazdag magyar állam 6 millió vakcinát vásárolt. Ez baromi sok. Minek? Ennyien be fogják oltatni magukat? Hiszen ez opcionális. Vagy egyszer csak majd kötelező lesz? Hm. Spanyolnátha? Ukrajnában járvány van? Nem hiszem, szerintem az egész csupán a bizniszről szól. És ez felháborító. Sajnos mi kis apró pöttyök az univerzumban sosem tudjuk meg az igazságot. Én mint friss anyuka persze mindig elgondolkodom azon, hogy most melyik a jobb: szövödményekkel gazdag védőoltás, vagy a vírus elkapása. Sajnos nem tudom a választ, mert nem szakmám, mégha sokat is olvasok róla. Tényleg nem kerül sokba a vakcina, csupán holmi 2000 forint, nekem ingyen is beadnák a cégnél, ha kérném, mert sokat utaznak kollegáim USA-ba és hozhatnak onnét némi ajándékot, de egyelőre még tartózkodom, ingyen sem kell. Ugyanakkor folyton ott van a fejemben az a tudat, hogy ha mégis megbetegszik az Én kis csöppségem és súlyossá fordul az eset, akkor mennyire fog a lelkiismeret bántani, hogy Én egy felelőtlen anyuka vagyok.  Most akkor mit tegyen az ember? Mindenképp kockázat vagy így vagy úgy. A mértéke ismeretlen és felmérhetetlen számomra. Egyelőre tartom magam és nem oltatjuk magunkat …

3 Responses to “H1N1”

  1. pohly@ Says:

    http://www.origo.hu/tudomany/20091103-h1n1-uj-influenza-vedoolt
    as-vakcina-20-es-50-ev-kozott.html

    Azt, hogy ez “csak üzlet”, a sajtó találta ki. Ez nem csak üzlet, ez egy járvány. Nem különösebben magas a halálozási aránya, nem magasabb a hagyományos influenzánál, nem annyira veszélyes, leginkább a fiatal felnőtteket öli meg. Szóval ne attól féltsed Lisát, hogy elkapja, hanem hogy nem lesz anyja.

    A mellékhatásokról: mi van? ugyanaz az oltás, amit tíz éve adnak influenza ellen, csak a vírus más benne, annak meg nincsenek mellékhatásai. A hordozóanyag a kérdés, ezen tétováznak az orvosok, de bizonyíték semmire sincs, csak feltevések vannak arról, hogy mellékhatásai is lehetnek.

    A felnőttekre való hatását el tudom mondani: nem jó aznap este berúgni, amikor megkapod, mert két napig tart a másnap és nagyon fáj a fejed. Ennyi. A kollégák, akik beoltatták magukat, semmi mellékhatásról nem számoltak be.

    Nem érdemes összeesküvés-elméletekben hinni.

  2. Kinga Says:

    Magyarországon járványról még messze nem beszélünk, csak néhány megbetegedés volt, amit a sajtó felfújt. Kevesebben betegednek meg mint egy standard influenzában. Ez a nagy hírverés ami e körül forog, az az ami roppant módon bezavar és elbizonytalanít. Ha beadatom az oltást, akkor azt olvastam, hogy legyengíti az immunrendszeremet és akkor minden más betegséget is könnyen elkapok. Szóval nézőpont kérdése, hogy melyik a jó megoldás. De köszi Feri. Azért még várok egy kicsit … Azt eldöntöttem hogy az oltóanyagot megveszem, de még nem adatom be. (yupppiieee, gazdagodjanak a gyógyszergyártók!)

  3. Kinga Says:

    Na kb Én is így látom a helyzetet:
    http://flood.blog.hu/

Leave a Reply