Baráti Karácsony
Pasik karjaiban nagyon jól állnak a babák …

Igazi szerelem ez …

Marci a Nagyfiú!

Madonnapóz eredeti kivitelben

Madonna arcképe

Pasik karjaiban nagyon jól állnak a babák …

Igazi szerelem ez …

Marci a Nagyfiú!

Madonnapóz eredeti kivitelben

Madonna arcképe

a kis Lisánk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire röpül az idő. Az idő előrehaladtával egyre értelmesebb és ügyesebb a kis békánk. Csillog már a szemében az értelem, bizonyos szavakat már meg is ért, csak reagálni nem tud még, de idő kérdése minden - és mint tudjuk, hamar el is jön majd. Nyilván, hogy az első kulcsszó, amit megért, az a CICI. Ha kérdezem tőle, hogy “Kérsz-e cicit?”, akkor minden procikája mozogni kezd és hangokat hallat, hogy jelezze: “hát persze”. Ezen kívül a Bim-Bam-ot felismeri - a gyengébbek kedvéért a templom harangja szól így - és Zsömikét nyagyon jól tudja, hogy Zsöminek hívják, ha kiejtjük a nevét azonnal keresni kezdi. A Ta-ta-ta-ta-ta-t minden szólamban és hangskálán kiabálja, a pa-pa-pa-pa-pa-t csak halkabban, de az is jól megy. Mozgásilag egy kicsit elmaradott a korához képest, hiszen súlya több a korához viszonyítva (közel 10 kiló), tehát ezen nem is csodálkozunk. Azért a kúszás szépen megy, állni is megáll ha felállítjuk, ülni is gyönyörűen ül, de saját testét nehezen tudja vonszolni, azaz magától még a felülés nem megy sőt a felállás sem. Mászással is várunk még egy kicsit. Ezen nem aggódunk, félreértés ne essék. Csupán a kiváncsiság az, ami miatt türelmetlenkedünk egy kicsit.
Mint már a súlya is mutatja, nagyon szépen eszik minden szilárd kaját, amit a szájához teszünk. A hús a mindene. Csirke, marha húsokat eszik, de abból sosem elég. Főzelékek is jól csúsznak, a gyümölcsöket pedig egyáltalán nem szereti. Néha tápszert is kap már - amit meglepő módon mostanába el is fogad - hiszen anyatejből már nincs elegendő mennyiség és ha este nem adok tápszert, akkor éjszakánként többször is felébreszt.
A Karácsonyi szabadság jó alkalmom volt arra, hogy Lisát a saját szobájába költöztessük. Én sokkal jobban izgultam miatta, Lisa talán észre sem vette a változást és még jobban alszik mint korábban. Továbbra is nagyon jó gyerek, kedves és szeretnivaló kis csöppség.
igazi Karácsonyunk. Itthon, gyerekkel és a kis családunkkal. Meghittek, nyugodtak és vidámak ezek a napok.
Lisa észre sem vette, hogy Karácsony van. De miért is venné észre? Az ajándékok egyáltalán nem voltak érdekesek, csupán a csomagolás, amit pici apró darabokra lehetett széttépni. Voltunk templomba, ide a szomszédba, hiszen ez is hozzátartozik az Ünnephez. Lisa kommentálta a misét a Tatatata-tatatatata szavakkal a mély és a legmagasabb hangskálán, de ezzel nem tűntünk nagyon fel, hiszen a templom tele volt hasonló korú gyerekekkel, akik kórusban nyomták ugyanezt. Az énekkönyvet egy kicsit megcsócsáltuk, de raktunk a preselybe egy kis pénzt, hátha az elég lesz a könyv renoválására …
Anyu féle töltöttkáposzta és bejgli ki sem maradhatott volna a menüből. Dugig ettük magunkat, de még nincs ennek vége …
BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!
Mézeskalács sütés volt mára tervezve. Rendszeresen meg szoktuk rendezni ezt mi lányok Karácsony előtt. Sajnos elmaradt a nagy havazás miatt. Pedig elmentük Lisával bevásárolni. A nagy hó miatt nem tud senki sem közlekedni a városban. Vásárlás alkalmával olyan szinten hullott a hó, hogy mindketten hóemberré változtunk. Lisa az elején nagyon élvezte, tátotta a száját, hogy bekaphassa a hópelyheket, a végén a szél és a sok hó miatt sírásba torkollott az öröm. Szegénynek megfázott a keze, a hideg pirosra csípte az arcát. Most pedig kifáradt ettől és már 2. órája alszik, ezt ritkán szokta megejteni. Nem baj, ha felébred ketten sütünk mézeskalácsot.