Tag Archives: kúszik

Emma 8 hónapos

 

dsc_2985

Róla beszélünk, a kis gyöngyszemünkről, aki elvarázsol minket, megnevettet és mindig jókedvre derít, ugyanakkor akaraterejével már pórázon tart bennünket és megpróbál mindent elérni, amit Ő szeretne.

Egyre izgalmasabb az élet vele, mostmár igazán érezzük azt, hogy 4-en vagyunk.

dsc_2966

Hogyan? Eddig letettük és eljátszott egyedül, helyet nagyon nem váltott és szólt ha éhes és ha álmos és elláttuk baját. Most már helyet változtat, veszélyes tud lenni Önmagára, mert mindent magára húz. Valakinek a szeme mindig rajta kell legyen, mert tényleg mindenre csimpaszkodik. Minden kell neki ami a Lisa kezében van és mint egy vadász megy utána és próbálja elvenni. Lisa egyébként nagyon jól kezeli ezeket a helyzeteket, odaadja a dolgait megmutatja és vissza is kéri persze azokat. Lisa nagyon szereti Emmát, ölelgeti és próbál vele már kapcsolatot teremteni, azaz próbál vele együtt játszani. Együtt kúsznak/másznak a földön és nevetgélnek. Imádjuk ilyenkor Őket és mindig arra gondolunk, hogy milyen nagy áldás is az nekünk, hogy van nekünk egy Emmánk is.

dsc_2989

Órákat elLegozik a kis Emma a kis Lisa Legofiguráival, próbálja feltenni egymásra vagy ami fel van építve, azt próbálja szétrombolni, ez a kedvenc játéka. Ha a Lego nem köti le, akkor vizespalack, vagy konyhai eszközök a kedvencek. Nagy cicimádó, és mamán csüngő. A színről nem tűnhetek el, mert azonnal üvölt és kiabál. Most hogy kúszik, szélsebesen ki is jön értem a konyhába a nappaliból. Ez óriási változás neki is és nekünk is.

Van egy tipikus arca, amit nagy nehezen elcsíptünk. Ilyenkor felhúzza a nóziját és szuszog nagyon szaporán. Zabálnivaló.

dsc_2963

Most hogy már az idő is jó, a délutánokat is kint töltjük. Vagy játszóterezünk, vagy csak sétálunk és Zsömit is magunkkal visszük, vagy csak kint tekergünk a ház előtt. Ilyenkor a hátamra kötözöm és onnan vigyorog le ránk. Élvezi, mert mindent lát és úgy érzi részese mindennek.

dsc_2965

Imád pancsolni, ezt a következő video is jól illusztrálja:

Emma pancsol from Kinga Egyed on Vimeo.

 
És a száraz adatok: 8290 gramm (súlya különösen nem változik), hosszát nem tudjuk, és továbbra is 2 foga van. Továbbra is rossz alvó, sokszor kelt, amivel terrorizál bennünket, de főleg engem. Mennyiséget még nem eszik még kanálból, de legalább nem utasít el mindent. Kenyérhéjat szívesen rágcsál, de az anyatej a mindene. Mozgása: szélsebesen kúszik, négykézlábra áll, volt már példa arra, hogy sikerült egyedül leülnie, ül stabilan, ha ültetjük (nem tesszük :)).