Tag Archives: összeköltözés

Összeköltözés

Megtörtént a várva várt pillanat.
Miközben Matthias Görögországban volt, összeköltöztettem a két csöppséget a gyerekszobába. Mindezidáig Emma a hitvesi ágy mellett aludt, kivéve amikor a kánikulák voltak, amikor áttettem egy önálló szobába.
Arra jöttem rá, hogy egyedül nehezen tudom megoldani az altatást külön-külön szobában, így ez a megközelítés jobban tetszett. Egy kicsit javult is az Emma alvási szokása – jó esetben csak 2x kel – és arról is megbizonyosodtam, hogy Lisa nem ébred fel feltétlenül Emma sírására. Csak akkor ébred, ha éppen olyan alvási hullámban van, hogy egyébként is ébredne, ha a másik szobában üvölt. Igy ezt a kockázatot be lehetett vállalni. Ehhez kellett nekem egy év, hogy megbizonyosodjak erről. Khm. Kicsit jobb is így. Megtörtént az elhatározás, összeállt a fejemben a puzzle és megtettem. Büszke vagyok magamra :) Egyébként a gyerekeknek is tetszik ez a felállás. Huncutkodnak együtt esténként, majd alvásnak indítom Őket. Emma még szopizik, de csak a nyugtatás végett. Alvást már a nélkül végzi egy rongyika segítségével. (fehér klasszik pelus)
Végre a gyerekszoba belakásra került!
img_6893_a