Délutáni alvás után mesenézés, hogy az Emma ne ébredjen fel. Emma már 2x alszik és ha szerencsénk van, akkor együtt Lisával, de hosszabbat mint Lisa. Egyetlen megoldás, hogy Emma kialudja magát az, hogy Lisa “kompteren” mesét néz. Müködik.
Alvás után mese
Új autósülés Lisának
Tegnap sikeresen megvettük Lisának a következő kategóriás autósülést. Az előzőt kinőtte. A piros Römer 18 kg-ig hitelesített, ugyanakkor téli ruházatban már ezt simán túllépi és nem bír meg sem mozdulni, amitől örülten utált utazni autóval bárhová. Ezt sikerült lőnünk:
Szerintem jó választás. Kényelmes, nagy, biztonságos és összemérve a többi lehetőséghez még árban is baráti. Használd egészséggel kicsi Lisám! A pirosba meg hamarosan beül a kis Emma.
Rókázó Rákocska
Emma hátrafele tolat, pörög, hason minden irányba fordul, tehát úgy viselkedik mint egy kis rákocska. Újongani, örülni nagyon tud már, főleg ha Lisa színre lép. Szinte beremeg. Nagy erőben van, már elvesz dolgokat a Lisától és szinte harcol értük. Erős akaratú lesz a kis oroszlán. Hozzátáplálással sikertelenül próbálkozunk. Kanalat a szájába nehezen lehet bedugni, szinte lehetetlen és amit megeszik, azt ki is hányja, de sugárba. Nem érett az emésztőrendszere a hozzátápláláshoz az tuti. Igy pihentetjük a kérdést. Szombaton elmentünk a BabyOutletbe, de éppen beszálltunk volna be az autóba, amikor azt látom, hogy a fehér overáljába beöltöztetett Emma nyakában valami narancssárga folt világít. Közelebb megyek és látom, hogy ez egy óriás hányás. Igy vissza mindent, pucérra kellett vetkőztetni, hogy újra elindulhassunk. Igy tényleg nem lehet etetni. Szomorkodom is egy kicsit miatta, de azért nagy gond nincs, mert anyatejtől is nő a kicsi, sőt
Farsang
Hamarosan Farsang lesz a bölcsiben. Eddig Lisa Királylány szeretett volna lenni, de most újabban Pippi Langstrumpf szeretne lenni. A Királylányra még lett volna is jelmezünk kölcsönben, de Pippire nincs. Úgyhogy feladatot kaptunk, de rendesen. Vadászok mindenre ami hozzá illő lehet - harisnya több színben, térdzokni, kötényruha, csíkos poló, stb. Papa beigérte, hogy még vörösre is befestjük a haját, így aztán ez csodás kihívásnak tekintem.
Valami ilyensmi szeretne lenni:

Nem nehéz egyébként a jelmez maga, csak a kötényruhát kell megvarrni és a hajat megoldani. Valószínű parókája nem lesz, hanem bespézzük narancs színűvel a haját és drótot kötünk a hajába, amitől majd jól kiáll neki a copfja. Majd beszámolunk, hogy mi sül ki belőle.
Huh és farsangi fánkot is kell majd sütni. Csak el ne felejtsem …
Emmas Lockenkopf
So Peter jetzt gibts nur fuer euch mal was auf deutsch, Emmas Lockenkopf. Die Kleine rollt sich schon ordentlich, kann schreien wie ein Schwein am Spiess und isst mitlerweile auch schon ein kleines Stueckchen Banane oder geriebenen Apfel.

Herzlichen Glückwunsch zum Halbjährigen Emma

Spieleabend

Emma gefangen

Emma fél éves - Emma ist heute halb jahre alt
Emma, Emmaline, Emike, Cicibusz, Husika, Húsgombóc, Hörcsög ma fél éve hogy megszületett. Olyan mintha ma lett volna, de olyan mintha mindig közöttünk lett volna. Csillagvirágszál, szívünk másik csücske, legszebb adományunk. Imádjuk minden percét. Olyan könnyedén megy vele minden, olyan szép minden perc vele.
Lisa annyira imádja, hogy már önmagában ez hatalmas boldogság nekünk, hiszen ezt nem élhettük volna meg ha Emma nincs közöttünk. Bölcsibe is róla mesél, szomorú, ha nem viszem amikor érte megyek. Sír ha nem együtt vannak, minden percét vele töltené, mégha még igazán játszani nem tud vele. De azért sokat van körülötte, simogatja, fogja a kezét, ölelgeti, mesét olvas neki és ezért Emma is nagyon hálás. Emma is alig várja, hogy Lisa hazajöjjön a bölcsiből, újjongva höhhöhöh-get, ha meglátja és repked a kis kezeivel, hogy érzékeltesse, hogy megjött a várva várt tesó. Lisa a legjobb bébiszitter - ami persze nem azt jelenti, hogy rá bizzuk Emmát, hanem csak egy két percig együtt maradnak, amig valamit elintézek a konyhában - de olyankor csak lopakodva az ajtó mögül figyelem Őket hogyan társalognak és bohóckodnak egymással. Ennivalók.
Néhány száraz adat a csöppségről:
- 7700 gramm, hosszáról nincs infónk, de azt tudjuk, hogy a 68-as ruhák már nagyon kellenek, mert a 62-esek már túl kicsik.
- mozgása ügyes, csak hason hajlandó lenni, ahogy hátra rakom, azonnal megfordul. Hátra felé tolat. Pörög körbe körbe, popóját emelgeti, de még a mászásnak, kúszásnak nincs jele
- van két kis foga, alul, középen
- a pihenőben már nem szeret lenni, szeretne ülni, hogy mindent lásson, de azt még korainak tekintjük, így nem engedjük neki nagyon
- hozzátáplálást elkezdtük. Kóstoltunk almát, ami fújjj, babánt, ami nyami és tejpépet, ami megintcsak nyami (ezt nagyon nem kap, csak kipróbáltuk, hogy jó lehet-e arra az idősazkra, amikor Én véletlenül nem vagyok itthon, de megéhezne, hiszen lefejt tejet cumisüvegből nem fogad el)
- egyénisége, akarata erőteljesen formálódik. Ha valami nem tetszik annak könnyen hangot ad, erőszakosan el tudjuk venni Lisa játékát is és kiabálni, toporzékolni is nagyon tud. Csíp, de rettenetesen.
Hétvégén lesz tortája a kis Emmának, majd jól megmutatjuk azt is. Talán Lisa az, aki a legjobban várja a tortát, hiszen tudja, hogy Ő eheti ezt meg, Emma még nem.
Fogas kérdések
Meglepetésszerűen megérkeztek Emma alsó két fogai. Alapvetően nem vettünk észre különösebb kilengést a hangulatában, csupán néha egy kicsit idegesebben kapott a dolgokért és gyömöszölte a szájába, és a székletének színe változott még meg - kissé zöldesre - de nem is gondoltunk arra, hogy ez most azért van mert már nő a foga. Két pici kis fehér pötty kidugta a szemecskéjét a lenti fogínyen. Annyira megörült a család ennek, hogy mindenki gyömöszölte be a kezét az Emma szájába, hogy észlelhesse az új jövevényeket. Ezek szerint hamarosan megérett a hozzátáplálásra, mert van már 2 kis fogacskája. Éljen, éljen, éljen!









